2011. április 17., vasárnap

Kolompár Laci

Jóképű cigányember , rokonszenves.

Tégláson ő fogott el két csibészt akkor amikor a magyargárda maradék szebbjövőt nevű, magát polgárőr egyesületnek hazudó bűnözői csoportosulás is ott próbálta ugyanezt, csak nekik nem jött össze, persze lehet hogy csak azért mert nem úgy mint Kolompár Laci , rendesen dolgoztak is ezen, hanem kicsit a szesz és pofázás irányába fordultak, fűszerezve némi agresszióval azt.







Frissítés; videó a történtekről :0:25-nél kezdődik a kérdéses rész, teljesen egyértelmű bizonyiték







Cikk

Idézet a cikkből amit most olvastam


"Mint mondta, nem ez volt az első fogása, de kerüli a nyilvánosságot, a most történteknek is a Jobbik csinált hírverést. Őket egyébként ugyanaz a helyi lakos értesítette a betörés gyanújáról, aki Kolompár  Lászlónak is szólt – tudtuk meg a polgárőrtől, aki végül megjegyezte: a két betörő nem barna bőrű."

Ejnye már megint nem a cigányok törtek be, hát hogy mernek ők ilyesmit csinálni hogy nem ők törnek be ?




Hivatalos közleményükben ezt így hazudják :


"Ma este 20.30 körül lakossági bejelentés érkezett, hogy a Hajdúhadház-Téglás Kossuth utca 76. számú házba illetéktelenek próbálnak behatolni.

A Szebb Jövőért Polgárőrség közelben járőröző tagjai és OPSZ-es társaik közös erővel betörés közben tetten értek 2 személyt, akiket megakadályoztak a bűncselekmény elkövetésében.


A két elkövetőt átadták a rendőröknek.


Hát ezért (is) kell járőrözni Hajdúhadházán."



Azt a repedtsarkú fasisztaivadék hazug féreg mocskos szentségit az ilyen jellemtelen disznóknak !

Kihasználják Kolompár László cigány polgárőr kötelességtudatát, mert neki szolgálatba kellett mennie hogy a jobbikosok által már elfelejtett bűnözőket elkapja saját magukat videózzák mint az este hőseit, belehazudnak a magyar emberek arcába

Elkapja a cigánygyerek a két magyar nemzetiségű bűnözőt, ők a "cigánybűnözés" elleni apostolok odapofátlankodnak, egyszerűen ellopják a dicsőséget attól aki megérdemli aztán azt hazudják hogy "az OPSZ segítségével elfogták " a két bűnözőt és véletlenül sem mondják hogy az elkövetők magyarok, a valódi elfogójuk  meg pont cigány......

Micsoda véletlen hogy pont a származásokat nem említik, szerencsére csak most ebben az egyetlen esetben felejtették el, máskor mindig ha kell ha nem, ha igaz ha hazugság, szajkózzák orrba szájba...

Ezzel a cikkel eljutottunk odáig, hogy már csak a legostobább fogyatékosok hisznek el egyetlen szót is a jobboldali elmebeteg kollégáiknak


És a végére egy közlés ami azért valahol helyreteszi a tisztességet:

Kolompár László nyugalmazott rendőr zászlóst nyugalmazott törzszászlóssá lépteti elő a belügyminiszter, hosszú ideje végzett munkája miatt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése