2011. április 22., péntek

Véderő

Nagy csavar következett be ma este a gyöngyöspatai események kavalkádjában


Előzmény ugye a hetekig tartó bohóckodás Gyöngyöspata utcáin amivel rengeteg cigányt félemlítettek és aláztak meg , majd elvonultak, megint visszajöttek páran,hagytak ott egy helyi  bűnelkövetői csoportot egyenruhában polgárőrségnek hazudva őket.

Volt ott a szebbjövővel együtt megjelenve eg másik banda is, magukat véderőnek nevezve, parancsnokuk Szeszes....Esztelen.......na csak sikerül....Eszes Tamás.

Szép terepszínű ruhácskájuk volt, és piros sapkájuk, nem kék mint a rendfenntartóknak, szép piros, mint Törpapának :)


Aztán valahogy megszereztek egy telket közvetlenül a cigánytelep mellett, az út oda is a cigánytelepen át vezet.


Hogy minél inkább összekeverjék a szart amit hoztak kitalálták hogy most nem a régi helyen rendezik meg az évi banditaképzésüket, hanem ott a cigánytelep mellett hogy a provokáció és pogrom, meg a lincselés tantárgyakat is tudják mindjárt gyakorlatban is oktatni a helyben adott alanyokkal, romákkal.

Szerencsére váratlan segítségük kelt a romáknak egy amerikai üzletember aki itt él sok éve, megkereste a Vöröskeresztet és ők elmenekítettek kb. 300 nőt és gyereket
Ha volna fenn valaki, azt mondanám áldja meg érte ezt a jó embert

Richard Field a neve

Előző hétvégén már "tereprendeztek" így nevezték azt a tevékenységet hogy megtámadták Baranyi Tamás házát kövekkel dobálták be az ablakot és trágár szavakkal ejtették kétségbe őket, majd a rendőrségnek fittyet hányva elmentek , valószínűleg a kocsmába.





Ma, nagypénteken, Krisztus megfeszítésének évfordulóján akarták elkezdeni a tulajdonképpen handabandácskát, jöttek is szépen a tanítványok, fejenként 2 vagy 3 ezer forintjukkal és kicsit elszontyolodtak hogy a cigány telep asszonyai és gyerekei elmenekültek egy Amerikai üzletember és a Vörös Kereszt segítségével.

Aztán meg jött a Magyar Rendőrség is, és jól elvitte a vezetőséget, Eszes Tamást, meg a kiképzőket és nagypofájú egyebeket.

Hát tábor már nem lesz az biztos, csak mi lesz azzal a sok potenciális garázdával akik ott maradtak ?

A tisztesség azt követelné hogy a rengeteg levest amit nekik főztek kiosztanák a cigánytelep rászoruló lakói és odasereglett bátor civileknek, akik a Föld Napja alkalmából takarították a környéket és jelenlétükkel próbálták védeni a cigánytelep lakóit.


Gondolom ez nem fog megtörténni .

Megtörtént viszont valami más amire soha senki nem számított volna....

A Jobbik elhatárolódott a bajba jutott bajtársaktól

Persze nem mulasztotta el hogy a Fidesz nyakába ne varrja a rasszizmus és fasizmus vádját.

De hogy mire gondolt ezzel Vona Anettka nem bírok rájönni pedig töröm a fejem, itt van mellettem a fakalapács.

Mert most már mindenki látja mi történik a Vonaszövetségesek közül azokkal akik bajba kerülnek de ez nem nekik jó, hanem nekünk akik szoktunk gondolkodni és örülünk neki hogy pont a jobbikos érzelműek látják, milyen állhatatos és tisztességes Anettka, mennyire érdemes őt követni.

A másik pedig az, hogy most végérvényesen felbőszítették a pannon focikirályt, ungarische oroszlánt, Viktor őfőméltóságát.



Kíváncsian várjuk mi fog történni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése